Miután végig haladunk a Duna mentén, ahol elénk tárul a világörökség részeként számon tartott Dunai panoráma, a történelmi Duna hidak, a Margit-sziget, Parlament, a budavári palota, Gellért hegy, utunk első állomása a Szoborpark.
Készíts közös fotót egy letűnt kor mementóival: Leninnel, szovjet katonákkal, vörös hősökkel! Tégy egy rövid sétát a kommunista diktatúra gigantikus emlékművei, a Budapest utcáiról eltávolított propaganda szobrok között.
Túránk a Gazdagréti lakótelepen folytatódik, ahova 1986-ban elvitték Mihail Gorbacsov Budapestre látogató feleségét. Gazdagrét volt az élő példája az épülő-szépülő szocializmusnak, bepillantást nyerhetünk a diktatúra utolsó éveiben épült panelházainak világába, ahol 1987-től, több mint 10 éven át forgatták a Szomszédok teleregényt. A séta végén egy ital erejéig betérünk a mintalakótelep hangulatát máig őrző Muskátli presszóba.
A részvételi díj tartalmazza a Szoborpark belépőt és egy pohár italt a Muskátli presszóban.
Foglalás után felvesszük veled a kapcsolatot és egyeztetünk minden részletről (minden túránk a Lehel tér 1-ből indul – az Árpád-házi Szent Margit templom előtti parkolóból).
Árak:
1-3 fő autóval: 105 € + minden további személy: 35 €
1-5 fő busszal: 165 € + minden további személy: 33 €
| Egész évben | |
|---|---|
| Hétfő | 10.00 - 17.30 |
| Kedd | 10.00 - 17.30 |
| Szerda | 10.00 - 17.30 |
| Csütörtök | 10.00 - 17.30 |
| Péntek | 10.00 - 17.30 |
| Szombat | 10.00 - 17.30 |
| Vasárnap | 10.00 - 17.30 |
| Utolsó foglalási időpont | 16.30 |